Obsah
Idegenforgalom
Alsóbodok község idegenforgalma nagyon szerteágazó és sokrétű. A községben nincs sem vár, sem kastély, barlang sem, turistautak sincsenek, de található községünkben sok látnivaló, amely érdekében megéri településünket meglátogatni.
Szakrális idegenforgalom
A szakrális emlékek tárgykörében mindenekelőtt szükséges megemlíteni az értékeket hordozó és megjelenítő Keresztelő Szent János római katolikus templomot. Ez az építmény jelentős az egyedi fa tornya miatt, melyet a széles környékről sokan meglátogatnak.
Nem történelmi, de az értékek szempontjából a községben kiérdemelten jelentős helyet foglal el a Szent Kereszt Felmagasztalása kápolna, mely az Esterházy Jánosról elnevezett zarándokközpontban található. A kápolna felszentelése és Esterházy János urnájának végső nyugalomra helyezése ünnepi szentmise keretében a szent kereszt felmagasztalása ünnepén 2017. szeptember 16-án történt meg. Ezen a napon emlékeztünk meg Esterházy János halálra ítélésének 70. évfordulójáról. Az ünnepi szentmisét a krakkói érsek, Mons. Marek Jedraszewszki celebrálta és tábori püspökök, Mons. František Rábek, ill. Mons. Bíró László koncelebrálta további húszegynéhány szlovák, magyar, lengyel és cseh atyával. A felszentelés napja óta és Esterházy János temetése óta 2017. november 1-ig mintegy 1 000 látogató kereste fel a szent helyet Lengyelországból, Csehországból, Magyarországról és természetesen Szlovákiából.
A kápolnához vezető út mentén található Gróf Esterházy János Keresztútja a 2012.évből. A keresztút elején van lehetőségünk Esterházy János életével kapcsolatos tárgyi emlékeket megtekintenünk az Esterházy János Múzeumban.
Kulturális idegenforgalom
A kultúra terén a község nevezetességei közül a folklórt kell kiemelni, s ezen belül a népszokásokat, a népi építészetet és különböző népművészeti hagyományokat. Mindezt a helyi asszonykórus képviseli a különböző községi rendezvényeken (Szüreti felvonulások és mulatságok, Generációk találkozása stb.), de külfölfön is, elsősorban Magyarországon is fellépnek. Községünk kultúráját a jellegzetes és egyedi bodoki népviselet is képviseli.
Fesztivál jellegű idegenforgalom
Évente Alsóbodokon az egész régióból több rendezvényen számos látogató vesz részt. Településünkön több alkalommal adhattunk otthont a Generációk találkozása regionális fesztiválon, melynek keretében gazdag kulturális programokon kívül jelentős személyiséget hívtunk meg a pop világából. Például a 2017. évben a magyar „REPUBLIC“ rockegyüttes sok zenerajongót és érdeklődőt vonzott a községünkbe a széles környékről és külföldről egyaránt. Ugyancsak rendszeres községi rendezvény a Bodoki búcsú. Ez a rendezvény is nagyon népszerű, melyen szintén sokan vesznek részt. Ennek a része kispályás labdarúgótorna, a BFC helyi labdarúgócsapat exhibíciós és bajnoki mérkőzései is nagy népszerűségnek örvendenek.
A nyári hónapok idején az amfiteátrumot alkotó szabadtéri színpadon Gulyásfőző verseny megszervezésére kerül sor. A rendezvényt szintén nagy érdeklődés kíséri, hiszen egyre nagyobb a versenyen résztvevők száma főleg a fiatalok köréből, akik szívesen bemutatják és be is bizonyítják a nyilvánosság előtt gasztronómiai képességeiket.
Borászati idegenforgalom (Borturizmus)
Községünk az aranyosmaróti szőlészeti térség része a nyitrai szőlészeti (bortermelői) régióban. A borászatot és borgazdálkodást Alsóbodokon napjainkban a Borbarátok Egyesülete képviseli, mely 2009-ben alakult. Ettől az időtől kezdve rendszeresen megrendezésre kerül a Bodoki borkóstoló a helyi kultúrházban a különböző és legjobb (helyi, regionális, térségen kívüli, külföldi) borfajták prezentálásával. Községünk történelmi szempontból vizsgált szőlő- és borgazdálkodásáról a Borbarátok fejezetből tudhatnak meg további részleteket.
Alsóbodok községben kiváló feltételek adottak a még kihasználatlan és sok lehetőséget ígérő agroturizmus, hipoturisztika és kerékpárturizmus terén.